V. Torockói Sziklamászó Tábor

  Csütörtök délután 6 óra. Szabó Kati Sport csarnok előtti parkolóban hátizsákos fiatalok nyüzsögnek, úti cél a fehér megyei Torockó. Már ötödik éve, hogy az Adrenalin SE klub megszervezi a Torockói sziklamászó tábort. Idén szerencsémre meghívást kaptam és részt vehetem a táborba. Három autó, tizenöt különböző kor osztályú és nemű fiatal no meg Parlagi Zsivány Brúnó - a tábor négylábuja - indultunk útnak. Éjszaka 11 óra mire elérjük a torockói ifjúsági tábort. Csodálatos, csillagos égbolt feslik fejünk fölött hívogatva egy varázslatos utazásra a csillagképek világába. Általában nehezen kapom meg az Orion (Kaszáscsillag) csillagképet de most a nyugati égbolton feltűnően rajzolódott ki. Egyszerre minden látszott, Kis Kutya, Nagy Kutya, Nyúl, Egyszarvú... “vacsorázni” - hangzik el. Még egyszer megcsodálom az aranysárga Hold világította Székelykő csúcsát mielőtt vacsorázni indulok. Gyors falatozás után mindenki szállását elfoglalván nyugovóra térünk reménykedve, hogy a csillagos ég jó időt is ígér számunkra a holnapi napra.


1. nap – Péntek

Reggel nyolc óra, megébredek, habár későn érkeztünk az éjszaka, a szervezők ezért kivételesen 9 órára tolták az ébresztőt de én mégis felkelek mivel a kíváncsiság nem hagy tovább piheni, hogy milyen is lehet a reggeli fényben a torockói sziklakolosszus és talán még készíthetek néhány jó fényképet a ködös reggeli időben. Az udvarra leérve, hangulatom is fokozottan jobb lesz mivel keleten már az első napsugarak büszkén törnek át az apró kis felhőken. Fantasztikus érzés és látvány egyben, ott állni az impozáns Székelykő és Ordaskő közti völgyben hol harapni lehet a friss tavaszi, tiszta levegőt miben kellemes gyep fű aromája illatozik eme festői környezetben, hol picit távolabb a pára felhők körbe hajózzák a csodálatos sziklaormokat, miközben a napsugarak játékának melege simogatják arcomat.
9,30 perc és a tábor életre kell. Az udvar hamarosan megtelik nyüzsgő, vidám társasággal és megkezdődik a reggeli torna hol nyújtások sorozata következik. A vérkeringés beindítása és izmok melegítése után irány a reggeli falatozás majd következhet a felszerelések elosztása és rövid felkészítő a sportmászás rejtelmeibe.

Lassan közeledik a dél ez érződik a nap állásából is. Valahol a falu szélén a Székelykő aljában kapaszkodunk felfele a mászó utak fele. Csodálatos szép időt adott a fennvalló számunkra. Bűvöletbe ejtő a táj szépsége. Most még gyönyörűbb a völgy innen fentről és most jól látszik a torockószentgyörgyi vár is mit remélhetőleg sikerül megnéznem. A szentgyörgyi várat talán Torockai Ehellős erdélyi alvajda építette valamikor az 1450-es években. A szikla aljába érve mindenki kipakolja a felszerelést és az oktatók nekilátnak az utak bekötelezésére. Mindenki türelmetlenül várja, hogy mikor kerül sor ő rá, hogy a saját kihívásainak eleget tegyen, ez érződik a gyerekeknél is kiket már oktatójuk nagyon jól ismer és a helyzetet lazán megoldja egy sorsolással.

Közben a kezdők ismerkednek a felszereléssel, csomók, ereszkedők, hám s karabinerekkel mert legfontosabb a biztonság. Leírhatatlan a táj szépsége, amint a felhők megérkeznek fölénk és szortfénnyel tölti ki a nap a völgyet. A gép keresőjében nézem a bámulatos horizontot és próbálom megörökíteni ezeket a pillanatokat. Közben a társaság egyik fele fentebb megy a sziklacsoporton, újabb mászó utakat keresve. Késő délután mire leszereljük a köteleket és csatlakozunk a többiekhez. Néhány gyerkőc a szikla peremen egy egy meleg kőre felkuporodva, magzat fekvési helyzetbe álomba szenderedik. Mi is megmásszuk az utakat majd összeszedve a felszereléseket elindulunk vissza a táborba de még mielőtt megérkeznénk nem hagyhatjuk ki a megérdemelt fagylaltot. Jöhet a frissítő zuhany, az est-ebéd, majd a film vetítések. Fáradtságunk is bizonyítja, hogy szép napot könyvelhetünk el.

2. nap – Szombat

 Új napra ébredve kíváncsian kukkolok ki az ablakon és sajnos az idő jósoknak igazuk volt. Leeresztett orral ereszkedem le az udvara de reményt nem vesztve leülök a lépcsőre és bámulom a felhőket, hogy hátha szétoszolnak és újra kibújik a nap. A hegy most is olyan csodálatos, mint tegnap, rejtelmessé teszi a ködfelhő ami újra uralkodik a völgybe, de néha meg meg foszlik a szikla csipkéibe ütközve, mint tajtékzó tenger hullámai a partmenti hullámtörők köveibe.

Még érzem a számba az esti ribizli bor aromáját. Hamarosan az udvaron egymás mellett állva többen bámuljuk a felhők vonulatát. Reménykedve ülünk le az asztalhoz, annak reményében, hogy kiderül az ég mire végzünk a reggelivel de sajnos a megérzésem győzött, szemerkélni kezdett az eső. Mindenki tudta, hogy ma nem lesz ebből mászás, mivel a kötelek is és a falak is vizesek lesznek de hát fantasztikus programmal készültek a szervezők erre az esetre is. Számháborús játék, vetítések, elméleti oktatás, activity stb. Jómagam és még néhányan úgy döntünk, hogy kimegyünk a Székelykőre. Gyors pakolás és már úton is vagyunk. Mivel előző nap egy házikónál láttam a Watermill feliratot, így túránk első megállója ez a vízi malom lesz. Közben csatlakozik hozzánk egy kedves hölgy aki a község segédlelkésze egyben és ő lesz aki túránk alkalmából bemutatja, mesél Torockóról. A vízimalomhoz érve egy idős néni beinvitál és bemutatja a malmot ami jelenleg nem működik mert, az egyik kerék már elavult és az új kerék még nincs felszerelve.

,

 
A malomról megtudjuk, hogy Torockai Klára 1752-ben építette és mai napig használatban van. Egyben megnézzük a tájházat is ami rögtön a malom mellett van majd haladunk tovább a célunkhoz, azaz a Székelykő csúcsára. Meredek völgybe kapaszkodunk felfele és már a nap is kibújt a felhő foszlányok között.

Hóvirág, pirosló hunyor és erdélyi májvirág ékíti talpunk alatt a földet, néhol meg a kövek között kőrózsák napfürdőznek a tavaszi napsugarak között. Az apró kis északi völgyecskékben még csillogó fehér hó foltok bújnak meg, jelezvén, hogy bizony ám itt is volt tél.

Kiérve a csúcsra elfogyasztjuk a szokásos csúcs csokit, fényképezkedés majd újra és újra a lenyűgöző látványt megcsodáljuk, majd indulunk a gerincen tovább, hogy a kő másik oldalán ereszkedjünk le, az erdőn keresztül.

Amint elérjük a falut szélét, arra az ég is elborul és áprilisi zivatarával jelzi túránk végét. Közben a táborba megérkeztek a családos, régen látott ismerősök is akikkel éjszakába nyúló beszélgetések folytak le.

3.nap – Vasárnap

Mivel az éjszaka dübörgött az ég és villámok cikáztak az égen így tudom, hogy ma sem valószínű, hogy jobb lesz az idő de hála a fentvalónak, a távolból tiszta égbolt közeledik. Gyorsan reggeli majd megint felszerelés elosztás és irány a szikla. Hosszú kapaszkodás után elértük a mászó utakat és nagyon hamar be is kötelezték azokat az oktatók. Közben megint beborult és egy vékony, gyors, áprilisi zivatar is végig szaladt rajtunk de szerencsére, hogy sem a kötelek sem a falak nem vizesedtek meg így folytathatjuk a mászást. Mire felkészültem fizikailag és lelkileg a leghosszabb utamra, megint elkezdett petyeregni az eső de annak reményében, hogy most sem lesz nagy dolog belőle így elindultam és nem törődtem azzal a néhány csepp vízzel. Az út háromnegyedénél már annyira zuhogott, hogy szemem egyvégben telt meg vízzel de hát még egy kevés van és túl vagyok a nehezén habár vizes a fal és sikulnak az ujjaim meg a lábaim is. Mit tegyek most? no meg ott a kolléga, lent, aki biztosit engem és ő is ázik. Vissza nézek rá és látom, hogy csuklyáját fölteszi majd inti minden rendbe, tőle mehetek. Amit tanultam tőlük, hogy ez az a sport ahol a döntéseid életbevágóan fontosak, olyan mint az élet, amit egy rossz döntéssel egy pillanat alatt tönkre tesz az ember és egy egész élet nem elég ahhoz, hogy helyrehozza azt.  Itt, hol a lelki egyensúly és az agy, hol a lélek és a test tökéletes szinkronba kell legyen, hogy együtt működjön, mivel az egyik a másik nélkül nem létezik mert egy rossz fogás vagy lépés, az életedbe kerülhet. Ez nem a vakmerőség se nem a gyengeségről szól, hanem az összhangról, a lelkiegyensúly és önmagunk megtalálásáról, persze egészséges határokon belül a limitjeink feszegetése is belefér, sőt. Mindezek után döntésem meghoztam és tovább simogattam a falat egy biztos fogásért, mikor nem kaptam akkor eszembe jutott oktatóm szavai és lépegettem míg megtaláltam azt a biztos fogást.

A toppot elérve az érzés leírhatatlan volt, több mint sikerélmény és több mint tisztelet a természet iránt. Hátra fordulva a völgy aligha látszott az esőfüggönyön keresztül de valamiért mégis tisztábban láttam mint azelőtt. Valami ott fent bennem megváltozott, valami amit csak a természet tud.
Leereszkedve megvártuk az eső elállását majd kötél bontás és irány egy jó meleg zuhany. A szokásos vacsora, majd filmvetítés a legnyugvás előtt.

 4.nap – Hétfő

Mivel felszereléseink is nedvesek és az idő sem mutatkozik jónak, úgy döntünk, hogy hamarabb indulunk és a tordai sóbányát meglátogatjuk. Reggeli, pakolás, tábor bontás és máris a tordai sóbánya parkolójában gyülekezünk. Miközben várjuk társaink 30-40-es éveikben járó kb. 10 fős csoport éppen a parkolóból kifele jönnek és az egyik cigarettázó hölgy egy ügyes, határozott mozdulattal bepöcköli cigarettáját a vízelvezető árokba szemrebbenés nélkül, gondolom azt hitte a diszkóba van, de Pista barátunk, hamar kiugrott az autóból a méteres árokba és kimentette a kedves természetbarát és tisztelő hölgynek a cigaretta maradékát és vissza vitte neki. Azokat az arcokat sajnos nem fotóztam le s nem is írhatom le. Ezt csak azért jegyzem meg, mert fantasztikus érzés volt számomra ott lenni az autóban és a gyerekek reakcióját figyelni ahogyan megrökönyödtek, majd felháborodva ítélték el e cselekedetet, mivel tizenévesen jóval magasabb és tiszteletre méltóbb az értékrendjük és tiszteletük a természet iránt, mint sok húsz, harminc illetve negyvenes felnőttnek. Tiszteletre méltó az is ha rajzfilm helyett egy oktató filmet követelnek. :-)

Ezennel szeretném megköszöni, hogy megismerhetem őket, hogy reményt kovácsoltak bennem, hogy van még e világon olyan fiatal ki nem veszett el, mert ők azok akiknek nem a közösségi oldalak, nem a partik, pénz és autók jelentik az életet, ismerkedést és kikapcsolódást hanem egy olyan világ, ahol a természet az érték, hol önmaguk lehetnek. Köszönöm, hogy részese lehettem e fantasztikus csapatnak, köszönöm a bizalmat és hittet amit adtatok számomra.

További képek itt:  Picasaweb Zee

Pista képei itt: Picasaweb Pista

Túra a Nemerében - Nagy Sándor - Mar. 10-11

A Nemere-hegység egy jól elkülönülő hegyvonulat a Keleti-Kárpátokban, Kovászna megye és Bákó megye határán. Határai északon az Úz völgye, keleten a Tatros völgye, délen az Ojtozi-hágó és az Ojtoz völgye, nyugaton a Répát-hegység.

A hegység észak-dél irányú fő gerincének hossza 30 km. Települések a Nemere-hegység lábánál: Kovászna megyében Esztelnek, Csomortán, Kézdialmás, Lemhény, Bereck; Bákó megyében Ojtoz, Sósmező, Szaláncfürdő.

Turánk célja a Nagy Sándor csúcs (1640 m) Lemhény felől. A tavaly sajnos kudarcot vallott próbálkozásunk mivel nem volt elég időnk rá akkor, Esztelnek felől közelítettük meg, át a Csángó telepen és a Veresviznél megállva némi számításokat végezve bekellet látnunk, hogy nincs elegendő idő ahhoz, hogy fel érjünk a csúcsra emberi időbe és felszerelésünk is hiányos volt így mindenki némi kudarc érzéssel de nagyobb elhivatótságal és szándékkal gondolt az idei visszatérésre és a csúcs hódításra.
Március 10. írunk reggel 9 órakor indulunk megkésve az ütemezett tervtől Kézdivásárhelyre ahol találkoznunk kell a csapat többi tagjával. A csendes forgalomnak köszönhetően sikerül behoznunk a késésből és csakhamar köszöntjük egymást e csodás napon a többi útitárssal majd megkezdjük a túra sí kötések és foka bőrök beállítását. A szerencse velünk van mivel nagyon hamar sikerrel járunk a felszereléseket illetően, szinte teljesen behozva a késést. Rövid utazás után elérjük Lemhényt és a Lemhényi erdészt akivel előzetesen egyeztettünk, hogy felszállít terep járóval Lemhényből a Veresvízig. Hamar átpakoljuk felszerelésünk és máris kapaszkodunk felfele a havas erdei úton. Félórás autózás után elérjük a Veresvizi vadász házat. Gyorsan kipakolunk az autóból közben a Vadászokkal váltunk néhány szót akik éppen a helyszínen napfürdőznek. Értesítenek, hogy érkezésünk előtt néhány perccel vágták át a völgyet egy farkas csorda. Gyönyörű napsütés és tengernyi hó lapul meg a vizenyős vidéken. Néhol egy egy pinty fürkésző tekintettel figyeli mozgásunkat. Hallani a fakopáncsok reggeli szorgosságuk zaját. Miközben egyesek megkezdik a beöltözést néhányan figyeljük az útba igazítást amit erdész barátunk az 1982-ből származó térképen magabiztos kézzel berajzol.

Sajnos mivel nem egy turisták által felkapott vidék ezért nem nagyon foglalkozott senki a térképek frissítésével. Nemrég kapta meg egy egyesület a természet védelmi terület gondnokságát de információim szerint a pályázati pénzeket versenyekre költötték így a turista ösvények kijelölése, információs táblák elhelyezése igen csak  szegénykés és néhol helytelen adatok vannak feltüntetve. Ez persze minket nem hátráltat meg célunk elérésében. Még egy utolsó fénykép erejére összeáll a csapat amit egy mobil telefonnal készít az egyik vadász rólunk mondván ha nem érünk le legyen egy képe amit a hatóságoknak elküld. Reméltük viccnek szánja de erre már senki nem kérdezett rá annyira izgatottan vártuk az indulás pillanatát.

Déli 12 óra mire sikerül elindulnunk a szűzhó födte csodálatos vidéken ezt elárulja árnyékunk vetülete is.

A hó viszonyok előnyösnek tűnnek a túra sízéshez mivel a felső réteg kemény és nem süllyednek a lécek na meg nem ragad a fóka bőrökre a hó. Jelenleg 1,60 cm a hó alattunk. Mindenkinek ártatlan kisgyerekes boldogság van kiülve márciusi hidegtől megcsípet piros arcára mint mikor elöszőr felfedezi az első lépkedés nyújtotta élményeket. Szinte harapni lehet a tiszta és friss levegőt, a tenger kék égbolt csak fokozza mindezt, csak nagyon távol fedezhető fel néhol egy-egy elkószált bárány felhő. A fenyőfákat hó anyó hosszú, földig érő, fodros hó ruhába öltöztette amiket büszkén viseltek még ilyen forró napsütésben is. A táj csodálása közepette beérünk az erdőbe és folytatjuk az utunk egy kis völgybe a patak mentén. Sajnos nem északos szakasz ez itt, így hát a hó minőség kicsit rosszabb de ezt hamarosan megérezzük mivel meg-meg süllyedünk és néhol félkilós hó bogok fagynak fel lécünkre és cipeljük magunkkal. Úgy döntünk megállunk és falatozunk egyet addig is száradnak a fóka bőrök.

Előkerül a pálinka és minden ami szem szájnak ingere. Rövidke falatozás és pihenés után újra elindulunk célunk fele ami már a távoli fák koronái mögött pompásan tündököl. Kiérve a völgy alsó szakaszából neki fordulunk a Sándor kaptatós lábának és hamarosan beérünk sűrű lombhullató erdejébe. Habár fárasztó és meredek mégis elengedő erőm van, hogy csodáljam a hóborította fák különlegesebbnél különlegesebb formájukat. A jég csapok mint csipkék a ruhán díszítik az ágak barázdáit. Léptén nyomon érdekes fraktálok figyelhetőek meg a hóban a fák alatt, mit lehullott hó és jég darabok nyomai alkottak.

Késő délután mire elérjük azt a tisztás alját ahonnan még fél órányira van a menedék házunk. A nap már lenyugvó félben van, aranysárga fényével színezi meg az erdőt és a Nagy Sándor csúcsán pompázó fehér koronáját. A madarak is elültek ezt hallani a nesztelen vidéken. Még egy két kép, egy korty pálinka, levegő vétel és újra útnak indulunk. Mire elérjük a menedék házat már sötét van de szerencsére a hold már kiült a tiszta csillagos égboltra és pompásan megvilágítja a viskónk és környékét. Alatunk a völgyben már mély sötétség uralkodik és a hegy csúcsát is elnyeli az est. Gyorsan fát vágunk és a dob kályhát üzembe helyezzük. Mire kivetközünk vizes ruháinkból már kellemes hangon pattog a tűz és ontja a meleget. Nem húzom az időt és neki ugrok a megérdemelt vacsora készítéshez. Szalona, hagyma, hamar lábosba és már bugyog is a paszuly főzelék. A vacsora után sör, bor, pálinka és az élmények meg a következő túrák megbeszélése. Még egyszer megcsodálom a csillagokat és nyugovóra térek.

Reggeli ébredés nehezen megy mindenki számára hiszen megviselték lábunkat a bakancsok de hát az éhes gyomor és a kihűlt ház kitúrt lassan a fészkünkből. Tűz rakás, reggeli és a lécek feljavítása után újra lázba jöttünk a csúcs hódítás iránt. Mindenki összecsomagolt és pillanatokon belül a léceken álltunk széles mosollyal akárcsak tegnap délben.

Egyre alacsonyabbak a fák magassága és kezd gyérülni az erdő ami a csúcs közelségét jelzi. Néhol a hó takaró eléri a 2 méternél is nagyobb vastagságot. Előre haladván, leskelődünk mint bújócskázó kisgyerekek a fák mögül kikandikáló havas csúcsok és hegy ormok rejtett szépségeit.
A csúcsra érve mindenki a vasból készült menedékház felé siet mivel ott a hó vastagsága csak néhány centi és ott kibújhatunk a lécekből. A Nemere szél erőssége és hidege nem riaszt el a fényképeszkedéstől na meg a megérdemelt, finom  csúcs csoki elfogyasztásától sem. Miután a bűvöletbe ejtő hegyvonulatok és csúcsok  megvitatása megtörténik újra lécekre állunk és indulunk vissza fele. Nagyon hamar visszaérünk az esti szállás helyre ahonnan a csomagjainkat felöltjük. A sí kötéseket átállítjuk ereszkedő módba és gyermeki türelmetlenségel indulunk lefele. Kisebb nagyobb sikerrel az első szakaszon leereszkedünk de csak most jön igazán a neheze. Lassan kezd beborulni fölöttünk az ég és a sűrű erdőben nem egyszerű az ereszkedés na de ezen is átvergődünk a székely leleményeségnek köszönhetően mivel az egyik társunk kezdő sízőként kicsit nehezebben tudott ereszkedni. Körülbelül 6 óra tájékán értünk le a völgybe amire már teljesen beborult a ég s mintha a fák is rideg mogorvasággal bámultak volna felénk de még mindig fokozott jó hangulat volt mivel elkezdett pilinkélni a hó és már az Oláh-pataka is közel volt, hogy szomjunkat tudjuk oltani friss hegyi patak vízével.

Este 7 órára értünk le a Veresvízi útra amire már teljesen sötét volt és erőteljesen havazott. Innen még 15 km Lemhény de mielőtt ereszkednénk azelőtt még egy kis kapaszkodó van. Amire elértük a lejtős részt már csak Mackó (husky) nyomában haladtunk mivel annyira havazott, hogy semmit nem lehetet látni. Kimerülten de még mindig élveztük az ereszkedés nyújtotta élményt. Éjszaka 12 környékén értük el Lemhény felső részét és 1 óra tájékán értünk az autókhoz. Mindenki felszusszanva egy korty jeges bibarcfalvi borvÍzel nyugtázta a túrát és újra felfedeztük az utcai lábbelik nyújtotta kényelmet.

További fényképek itt: Picasaweb