Túra a Nemerében - Nagy Sándor - Mar. 10-11

A Nemere-hegység egy jól elkülönülő hegyvonulat a Keleti-Kárpátokban, Kovászna megye és Bákó megye határán. Határai északon az Úz völgye, keleten a Tatros völgye, délen az Ojtozi-hágó és az Ojtoz völgye, nyugaton a Répát-hegység.

A hegység észak-dél irányú fő gerincének hossza 30 km. Települések a Nemere-hegység lábánál: Kovászna megyében Esztelnek, Csomortán, Kézdialmás, Lemhény, Bereck; Bákó megyében Ojtoz, Sósmező, Szaláncfürdő.

Turánk célja a Nagy Sándor csúcs (1640 m) Lemhény felől. A tavaly sajnos kudarcot vallott próbálkozásunk mivel nem volt elég időnk rá akkor, Esztelnek felől közelítettük meg, át a Csángó telepen és a Veresviznél megállva némi számításokat végezve bekellet látnunk, hogy nincs elegendő idő ahhoz, hogy fel érjünk a csúcsra emberi időbe és felszerelésünk is hiányos volt így mindenki némi kudarc érzéssel de nagyobb elhivatótságal és szándékkal gondolt az idei visszatérésre és a csúcs hódításra.
Március 10. írunk reggel 9 órakor indulunk megkésve az ütemezett tervtől Kézdivásárhelyre ahol találkoznunk kell a csapat többi tagjával. A csendes forgalomnak köszönhetően sikerül behoznunk a késésből és csakhamar köszöntjük egymást e csodás napon a többi útitárssal majd megkezdjük a túra sí kötések és foka bőrök beállítását. A szerencse velünk van mivel nagyon hamar sikerrel járunk a felszereléseket illetően, szinte teljesen behozva a késést. Rövid utazás után elérjük Lemhényt és a Lemhényi erdészt akivel előzetesen egyeztettünk, hogy felszállít terep járóval Lemhényből a Veresvízig. Hamar átpakoljuk felszerelésünk és máris kapaszkodunk felfele a havas erdei úton. Félórás autózás után elérjük a Veresvizi vadász házat. Gyorsan kipakolunk az autóból közben a Vadászokkal váltunk néhány szót akik éppen a helyszínen napfürdőznek. Értesítenek, hogy érkezésünk előtt néhány perccel vágták át a völgyet egy farkas csorda. Gyönyörű napsütés és tengernyi hó lapul meg a vizenyős vidéken. Néhol egy egy pinty fürkésző tekintettel figyeli mozgásunkat. Hallani a fakopáncsok reggeli szorgosságuk zaját. Miközben egyesek megkezdik a beöltözést néhányan figyeljük az útba igazítást amit erdész barátunk az 1982-ből származó térképen magabiztos kézzel berajzol.

Sajnos mivel nem egy turisták által felkapott vidék ezért nem nagyon foglalkozott senki a térképek frissítésével. Nemrég kapta meg egy egyesület a természet védelmi terület gondnokságát de információim szerint a pályázati pénzeket versenyekre költötték így a turista ösvények kijelölése, információs táblák elhelyezése igen csak  szegénykés és néhol helytelen adatok vannak feltüntetve. Ez persze minket nem hátráltat meg célunk elérésében. Még egy utolsó fénykép erejére összeáll a csapat amit egy mobil telefonnal készít az egyik vadász rólunk mondván ha nem érünk le legyen egy képe amit a hatóságoknak elküld. Reméltük viccnek szánja de erre már senki nem kérdezett rá annyira izgatottan vártuk az indulás pillanatát.

Déli 12 óra mire sikerül elindulnunk a szűzhó födte csodálatos vidéken ezt elárulja árnyékunk vetülete is.

A hó viszonyok előnyösnek tűnnek a túra sízéshez mivel a felső réteg kemény és nem süllyednek a lécek na meg nem ragad a fóka bőrökre a hó. Jelenleg 1,60 cm a hó alattunk. Mindenkinek ártatlan kisgyerekes boldogság van kiülve márciusi hidegtől megcsípet piros arcára mint mikor elöszőr felfedezi az első lépkedés nyújtotta élményeket. Szinte harapni lehet a tiszta és friss levegőt, a tenger kék égbolt csak fokozza mindezt, csak nagyon távol fedezhető fel néhol egy-egy elkószált bárány felhő. A fenyőfákat hó anyó hosszú, földig érő, fodros hó ruhába öltöztette amiket büszkén viseltek még ilyen forró napsütésben is. A táj csodálása közepette beérünk az erdőbe és folytatjuk az utunk egy kis völgybe a patak mentén. Sajnos nem északos szakasz ez itt, így hát a hó minőség kicsit rosszabb de ezt hamarosan megérezzük mivel meg-meg süllyedünk és néhol félkilós hó bogok fagynak fel lécünkre és cipeljük magunkkal. Úgy döntünk megállunk és falatozunk egyet addig is száradnak a fóka bőrök.

Előkerül a pálinka és minden ami szem szájnak ingere. Rövidke falatozás és pihenés után újra elindulunk célunk fele ami már a távoli fák koronái mögött pompásan tündököl. Kiérve a völgy alsó szakaszából neki fordulunk a Sándor kaptatós lábának és hamarosan beérünk sűrű lombhullató erdejébe. Habár fárasztó és meredek mégis elengedő erőm van, hogy csodáljam a hóborította fák különlegesebbnél különlegesebb formájukat. A jég csapok mint csipkék a ruhán díszítik az ágak barázdáit. Léptén nyomon érdekes fraktálok figyelhetőek meg a hóban a fák alatt, mit lehullott hó és jég darabok nyomai alkottak.

Késő délután mire elérjük azt a tisztás alját ahonnan még fél órányira van a menedék házunk. A nap már lenyugvó félben van, aranysárga fényével színezi meg az erdőt és a Nagy Sándor csúcsán pompázó fehér koronáját. A madarak is elültek ezt hallani a nesztelen vidéken. Még egy két kép, egy korty pálinka, levegő vétel és újra útnak indulunk. Mire elérjük a menedék házat már sötét van de szerencsére a hold már kiült a tiszta csillagos égboltra és pompásan megvilágítja a viskónk és környékét. Alatunk a völgyben már mély sötétség uralkodik és a hegy csúcsát is elnyeli az est. Gyorsan fát vágunk és a dob kályhát üzembe helyezzük. Mire kivetközünk vizes ruháinkból már kellemes hangon pattog a tűz és ontja a meleget. Nem húzom az időt és neki ugrok a megérdemelt vacsora készítéshez. Szalona, hagyma, hamar lábosba és már bugyog is a paszuly főzelék. A vacsora után sör, bor, pálinka és az élmények meg a következő túrák megbeszélése. Még egyszer megcsodálom a csillagokat és nyugovóra térek.

Reggeli ébredés nehezen megy mindenki számára hiszen megviselték lábunkat a bakancsok de hát az éhes gyomor és a kihűlt ház kitúrt lassan a fészkünkből. Tűz rakás, reggeli és a lécek feljavítása után újra lázba jöttünk a csúcs hódítás iránt. Mindenki összecsomagolt és pillanatokon belül a léceken álltunk széles mosollyal akárcsak tegnap délben.

Egyre alacsonyabbak a fák magassága és kezd gyérülni az erdő ami a csúcs közelségét jelzi. Néhol a hó takaró eléri a 2 méternél is nagyobb vastagságot. Előre haladván, leskelődünk mint bújócskázó kisgyerekek a fák mögül kikandikáló havas csúcsok és hegy ormok rejtett szépségeit.
A csúcsra érve mindenki a vasból készült menedékház felé siet mivel ott a hó vastagsága csak néhány centi és ott kibújhatunk a lécekből. A Nemere szél erőssége és hidege nem riaszt el a fényképeszkedéstől na meg a megérdemelt, finom  csúcs csoki elfogyasztásától sem. Miután a bűvöletbe ejtő hegyvonulatok és csúcsok  megvitatása megtörténik újra lécekre állunk és indulunk vissza fele. Nagyon hamar visszaérünk az esti szállás helyre ahonnan a csomagjainkat felöltjük. A sí kötéseket átállítjuk ereszkedő módba és gyermeki türelmetlenségel indulunk lefele. Kisebb nagyobb sikerrel az első szakaszon leereszkedünk de csak most jön igazán a neheze. Lassan kezd beborulni fölöttünk az ég és a sűrű erdőben nem egyszerű az ereszkedés na de ezen is átvergődünk a székely leleményeségnek köszönhetően mivel az egyik társunk kezdő sízőként kicsit nehezebben tudott ereszkedni. Körülbelül 6 óra tájékán értünk le a völgybe amire már teljesen beborult a ég s mintha a fák is rideg mogorvasággal bámultak volna felénk de még mindig fokozott jó hangulat volt mivel elkezdett pilinkélni a hó és már az Oláh-pataka is közel volt, hogy szomjunkat tudjuk oltani friss hegyi patak vízével.

Este 7 órára értünk le a Veresvízi útra amire már teljesen sötét volt és erőteljesen havazott. Innen még 15 km Lemhény de mielőtt ereszkednénk azelőtt még egy kis kapaszkodó van. Amire elértük a lejtős részt már csak Mackó (husky) nyomában haladtunk mivel annyira havazott, hogy semmit nem lehetet látni. Kimerülten de még mindig élveztük az ereszkedés nyújtotta élményt. Éjszaka 12 környékén értük el Lemhény felső részét és 1 óra tájékán értünk az autókhoz. Mindenki felszusszanva egy korty jeges bibarcfalvi borvÍzel nyugtázta a túrát és újra felfedeztük az utcai lábbelik nyújtotta kényelmet.

További fényképek itt: Picasaweb